Rólam mondták

„Az egyik határidős projektünk teljesítése közben két csapattagunk között egy félreértés miatt olyan nézeteltérés alakult ki, amit vezetőként többszöri próbálkozás után sem tudtam megnyugtatóan kezelni. A HR-esünk javaslatára bevontuk Szilvit, aki pártatlan szereplőként ki tudta hozni a felekben rejtőző sérelmeket és lassan oldani a feszültséget. A mediálás is kellett ahhoz, hogy végül időben tudjuk teljesíteni a projektünket.”

É. Zsófia

„Egy régóta elhúzódó munkahelyi konfliktus miatt kerestünk fel egy szakértőt, a konfliktus már napi szinten megnehezítette több kolléga munkáját. Ajánlás alapján kerestük fel Szilviát, aki szakmai hozzáértésével, odafigyelésével és segítségével már 3 alkalommal olyan eredményeket ért el, ami pozitív, előremutató változásokat hozott cégünk életében és emberi kapcsolataiban.”

M. Ivett

„Én egy konfliktus kerülő, érzékeny embernek gondolom magam, a mediáció során olyan volt a hangulat, hogy biztonságban éreztem magam és végre én is el mertem mondani, ami bánt, és nagyon kellemes csalódás volt, hogy a kollégám végre meghallotta, amit mondok”

K. Tímea

„Azt hittem, hogy a kollégám direkt ellenem dolgozik, de a beszélgetés alatt kiderült, hogy végül is csak információ hiány miatt fajult el a kapcsolatunk, és nagy megkönnyebbülés volt, hogy kiderült, nem egymással van a bajunk.”

K. Péter

„Az első találkozás még nem vezetett megállapodáshoz, de arra tökéletes volt, hogy végre újra beszéljünk és meghalljuk egymást, bennem csökkent a feszültség és szerintem ez segített ahhoz hogy a második beszélgetés során már meg tudtunk állapodni a legfontosabb dolgokban, a jövőbeli együttműködésre vonatkozóan.”

W. Zoltán

„Sosem gondoltam volna, hogy ha egy „külsős” vezeti a beszélgetést az megoldana bármit, de Szilvia kérdései és az általa teremtett légkör valóban segített”

T. Árpád